Zöld Föveny Hotel***

Eger,Törökfürdő sétány 34.

Bazilika

 

Eger városában szinte egymást érik a nevezetességek, templomok és egyéb turisztikai látványosságok. Ezek között is talán kiemelt figyelmet érdemel az Egri Főszékesegyház vagy gyakrabban emlegetett nevén, a Bazilika.


Az ország második legnagyobb építményeként tarthatjuk nyilván ezt a klasszicista stílusban épült templomot. Hild József tervei alapján 1831 és 1836 között került megépítésre ez, a város egyik büszkeségének számító impozáns létesítmény.


Már a középkorban is templom állt ezen a helyen, a régészek kutatásai szerint. A város viszonylatában második helyen áll, a magasságát tekintve 54 méteres méretével. Harangja a harmadik helyet foglalja el hazánkban, alapvető adottságait tekintve. A Bazilika felszentelésére 1837 május 6-7-én került sor.


Maga az épület öt év alatt készült el, viszont az oltár és a belső díszítés elkészítése, valamint a freskók megfestése, közel 120 évet vett igénybe.


A végső állapotának megfelelő formába csak az 1950-es évek elején került, teljes mivoltában. Látványos belső elrendezése már az első percekben magával ragadja a látogatók tömegét.


Turisták ezrei keresik fel a Főszékesegyházat, folyamatosan.


Bejáratánál oszlop csarnok  helyezkedik el. Közel húsz méter magas korinthoszi oszlopain timpanon található. Az épület hosszúsága 93 méter, míg szélessége meghaladja az 50 méteres távolságot. A Bazilika oromzatán három allegórikus szobrot láthatnak a figyelmes nézelődők.


A külső falon néhány dombormű található, a belső falrészeken pedig több mint húsz műalkotás nyújt látványosságot.


Az épület főbejáratának lépcsői mellett négy szobor kapott helyet. Ezek, Péter és Pál apostolt, valamint Szent Lászlót és Szent Istvánt ábrázolják. A látványos oltárképen Szent János látható.


A vallási jellegű művészeti alkotásokat, építményeket kedvelők tömegének ajánlott főképpen a neves létesítmény, azonban az általános dolgok iránt fogékonyabb emberek érdeklődésére is méltán számot tarthat.


Weblapkészítő: Avasweb Kft.