Kaláka Fesztivál Egerben. 2025.06.17. 09:38:38
A borok városában, Egerben ez alkalommal a zene áll majd a figyelem középpontjában.
Június 26-án, csütörtökön kezdődik a Kaláka Fesztivál és négy napon át várja vendégeit.
Idén 45. alkalommal kerül megrendezésre, éves rendszerességgel ez a nagyszabású esemény. A helyszínt az érsekkert fogja biztosítani.
Az első napon Verskoncert nyitja majd a műsorok hosszú sorát 19 órai kezdettel a Gárdonyi Géza Színházban.
A második napon, pénteken 17 órakor indul a program a Romano Dom fellépésével. 18 óra 30 perctől pedig a Makám zenekar előadásán tapsolhat a közönség.
Este nyolc órától az Aranyakkord társulatáé lesz a színpad és a nap zárásaként a Cimbaliband csapata műsora lesz 22 órától.
A harmadik napon a Folksz zenkar kezd 17 órakor, majd másfél órával ezt követően a Simply English szórakoztatja majd a vendégeket. Fellép 20 órától Bognár Szilvia is.
A zárónapon is végig zenei műsorok lesznek és ekkor lép fel a Kaláka együttes is. A fesztivál teljes ideje alatt kézműves termékeket kínálnak és a gyerekek számára is lesz játéklehetőség.
Az rendezvényre belépőjegyeket 4.000 Ft-os ártól lehet váltani, de bérlet is váltható a teljes programra 35.000 Ft-ért.
|